New Yorkba furcsa érzés megérkezni. Fôleg busszal, észak felôl, és három hétnyi koncert után. Fáradtan utaztunk, de nem vettük észre. Az állandó ásítástól tátva maradt a szánk.
New York elôvárosai hosszú mérföldeken át pumpálják fel az adrenalint, míg be nem érünk a hidak alá Manhattanbe.
Elôször Ben stúdiójába mentünk. Jártunk már itt januárban is. Hetek óta az elsô olyan hely, ahol már voltam. Otthonos érzés a sokismertlen után. Egy zenekar lemezét keverték épp, agresszív rockzene szûrôdött ki. A stúdió melletti elhagyatott telken kínai család fôzött vokban vacsorát. Itt a szabadban való fôzés szabad, emberek fôznek parkolókban a baseball meccs elött, Brooklinban barbekjúznak az utcán.
Aztán a Joe’s Pub-ba mentünk. Egy bárszerû hely, a hatvanas években építhették, mindenhol pultok, asztalok, párnák, fotelek hangulatos, kopottas, de mégis modern. Ilyen nincs otthon, illetve nem tudm mihez hasonlítani. A plakátokon ott vannak a közelmúlt fellépôi. Leonard Cohen, Gil Gilberto, Seaned O'Connor…, fontos hely, nagyon fontos New Yorkban. A zenekar csendben van, visszafogott, nem kommentál semmit. Minden jegy elkelt elôvételben, mondja Ben, ami 170 embert jelent. Ettôl még jobban összeszorul a gyomrom. A programok futószalag- szerûen mennek. Hétkor jön egy amerikai elôadó, bejön rá a közönség, majd koncert után mindenki elmegy. Utána jövünk majd mi, ránk egy újabb közönség jön, s a koncertünk után azokat is kiterelik, mert jön egy harmadik elôadás.
Visszamegyünk a szállodába, a koreai negyedben lakunk, Manhattanben. Négyen alszunk majd egy kétszemélyes szobában, mert így olcsóbb, de nem szabad egyszerre becsekkolnunk, mert ez nem hivatalos. Kajálunk egy vietnami étteremben és lepihenünk. Csukott szemekkel várjuk a tizenötödiken az esti koncertet.
Joe’s Pub, este 9. Az elôzô zenekar befejezte, az ötvenes frontember az asztalok tetején állva nyomta a közönségnek a rock and roll-t. Taps, aztán tényleg mindenki elhagyja a helyet. Átöltözünk, pálinka kerül elô, idegesek vagyunk kicsit, de eléggé harcedzettek. Petinek eltûnik a táskája, amiben a zenekar pénze, Peti útlevele, meg minden. Senki nem emlékszik, próbálunk most nem gondolni erre. A szervezô csajnak nagyon ízlik a szilvapálinkánk, a Bent is rajtakapom az öltözôbe, hogy rájár. Aztán koncert. A hely dugig tele. Well come in New York!, üdvözlöm a közönséget, röhögnek. Az elsô daloknál izgatott várakozás, mi mindent beleadunk, már a második számnál folyik rólam a víz. Meleg van és pára, feszül minden. Nem szabad ennyire akarni, nyugtatom magam, aztán a jön a bábozás, és a plüsscsacsi mindent helyre tesz. A közönség tapsol, a háttérben a pult mellett már táncolnak. Oldódunk mi is. Aztán a “Virágok a réten”-nél elszabadul a pokol. Az emberek a székekrôl felállnak, mindenki tombol, a Jani egy asztalról italt rúg le, bele a gazdája ölébe, majd elnézést kér. A nô boldogan simogatja magán az alkoholt. Leállíthatatlanok vagyunk, mindenki a legjobbat hozza ki magából. Aztán nyugalomra intem a közönséget, megkérem üljenek le. Nevetnek, de megteszik. A székekben hullámozzák végig a keringô dallamokat, majd a vége elött még egy nagy ôrület, a közönség nagy része áll, Ben megrökönyödve néz bennünket, meg a közönséget. Passzolunk egymáshoz.
Aztán jön a Nyúlpinyós dal: Önök most igazán egy nyúltalálkozón vannak kedves new yorki nyulak - nyugtatom a közönséget- New York is a nyulak városa. Senki nem ellenkezik. Visszatapsolnak. Az elment az autó, címû számmal meghajolunk és elmegyünk.
Áttörésnek tûnô koncert volt, iszonyúan leizzaadva ténfergünk félmeztelenül az öltözô környékén, az emberek sorra jönnek gratulálni. A fôkonzul, a kultúrális intézet igazgtója, fiúk, lányok. Lejött a Joe’s Pub volt tulajdonosának felesége is, idôs néni nagy szeretettel és örömmel gratulál, puszit ad, hogy ilyen jó koncertet ritkán lát. Ben csak mosolyog, és megjegyzi, nagy ötlet volt a Gáncs Anditól, hogy benevezett bennünket a Global Fest-re New Yorkba, ahol elôször találkozhatott velünk. Egy férfi arról beszél, hogy ô már sok mindent látott, látta Elvis-t koncertezni, többször a Rolling Stonest fénykorában, de a mi koncertünk is nagy élmény.
Vigyorgunk csak, nem tudunk mit mondani. Aztán belemegyünk a new yorki éjszakába. A Ben után caplatunk, egyik helyrôl a másikra, a Petitôl mindenhol személyit kérnek, hogy betöltötte-e a 21 évet, én meg mondom, hogy most játszottunk a Joe’s Pub-ban, magyar zenekar vagyunk hagyjanak békén. Úgy érzem, ezzel le lehet kenyerezni mindenkit, illetve jól esik ezzel kenyerezni. Aztán megunjuk, megéhezünk, 4 körül visszamegyünk a vietnámi étterembe a szálloda mellé, és halat eszünk. Leegyszerûsödik megint minden. A hal finom, enni jó, aludni jó, még akkor is, ha ketten fekszünk minden ágyon. Nekem szerencsém van a Sanyival, de a Karcsiról a Peti álmában állandóan lehúzza a takarót.
Másnap délben kerül elô Ben, és elindulunk Brooklinba. Egy óráig kevergünk utcákon, mígnem megtaláljuk a stúdiót. Kibérelte, - ilyen jó dobhangot sehol máshol nem lehet felvenni-mondja. Egy kopott házhoz érünk, Josh már vár, folyamatosan vigyorog és poénkodik, ô a tulajdonos. Rideg, valószínû veszélyes környék, két fekete srác rögbilabdát dobál a kocsik felett keresztül az úton. Bent minden van, gyönyörû hangszerek, gitárok, pazar technika, lelazult junky környéken, minden flanctól mentes brooklini stúdióban. A folyosón srácok cigiznek, beinvitálnak magukhoz, a stúdió mellett lakások vannak, építészek, zenészek mindenféle jó arcok laknak együtt. A Bestye Boys is innen jött, meg itt dolgozik és merít, meg az MGMT-is ezen a környéken tengeti hétköznapjait. Ülök a feljátszószobában, és csak vigyorgok. Egy korábbi számunkat vesszük fel kezdésnek, az “Elment az utó”-t. Mindenki egyszerre játszik, mintha koncerten lennénk. Gyönyörûen szól, Ben elôbb még manager volt, aztán a keverôpult mögé áll, és profi hangmérnök, majd a zongara mögött befog néhány akkordot. Nekem tetszik, de ô azt mondja, hogy ez túl radioheades, majd San Franciscoban kidolgozzuk. Aztán megkéri a helyi technikus srácot, - akinél nincs lehetetlen- hogy vécépapírral ragassza körbe a fejünket, hogy a felvétel hangulata még jobb legyen, ô örömmel ragasztgat, pár perc múlva mindenkinek be van kötve a feje, és már egy új dalt veszünk fel. Éjszaka 4 kor kerülünk ágyba, már New Yersey-ben. Senkinek nem kell mesélni lefekvés elött.