A bloomingtoni második koncert talán felülmúlta az elsô sikerét is. Ugyan akkora tömeg fogadott bennünket, mint elôzô este. A sátor tömve volt, akik nem jutottak be, azok a kerítésen kívülrôl kukucskáltak. Ugyan azok az emberek ugyan azon a helyen! Némelyik szám után olyan sikítás volt, hogy alig lehetet kibírni. A fesztivál fôszervezôje mindkét koncertet végigugrálta, és a honorárium átvételénél a fellépô zenészek megtapsolták a Petit az irodában is.
Tegnap reggel korán indultunk Memphisbe. Ötszáz mérföld 4-5 órányi alvás után. Összegubózva félkómában utaztunk délnek a gyapotföldek felé. Erre lepattantabb minden. Egyre nagyobb a meleg. Sík vidéken az autópálya mentén megjelentek az elsô Elvis pószterek. Aztán Menphisbe értünk. Harminc fok, mindenhonnan zene szûrôdik ki, amúgy a megszokott épületek és üzletek mindenütt. Nagyon fáradtak voltunk, lezuhanyoztunk és indultunk a koncert helyszínére. Mûészeti központ színházterem. Kint nyugdíjas nénik készítik elô a terepet. A csaj, aki a kajánkat hozta elkésett. Kosaraztunk, meg hevertünk az épület mögötti parkban, míg meg nem jött. Örültünk, hogy ma nem kell ugrálós koncertet adni, nem bírtuk volna. Majdnem minden jegy elôvételben elkelt, de ez nem azt jelenti, hogy el is jönnek, mondta a szervezô.
Kaja, aztán beszabadultunk egy öltözôbe, ahol jelmezek voltak szanaszét. Beindult az öltözködés, mindenki felpróbálta a parókákat, kalapokat, kicsit felpörgettük magunkat, de ez nem sokat segített. Jött a koncert. Egy elôszobában álltunk, míg a csaj felkonferált. Négy ajtó nyílt innen. Egy a parkba, egy az öltözôbe, egy a folyosóra, és egy a színpadra. Na én ezt az ajtót választottam volna legkevésbé. A Robi nem magát sajnálta, mert azt mondja ô még elvan valahogy a színpadon, hanem a közönséget, mert belôlünk ma sok jót nem lehet kifacsarni. Keringôkkel kezdjük, súgtam aztán jött is az elsô. Sok magyar jött el, állította a szervezô. Valahogy ez a gondolat motoszkált tétlenül a fejemben. Amit a színpadról láttam, az sok nyugdíjas, és középkorú. Egy nagydarab férfi tátott szájjal bóbiskolt az elsô sorban. Csak nehogy túl lassan játsszunk mindent, mert állva elalszom. A második szám következett, elöntött a közlési vágy. Egyszerre meg a kartam szólítani a közönség soraiban sejlô magyarokat és a memphisieket. Üdvözöltem ôket angolul és magyarul. Ez még sima ügynek tûnt, de aztán jött valami, amire én sem számítottam. Egy mondaton belül elkezdtem két nyelven beszélni. Valahogy így: a következô szám next song a halálról, dead elmúlás szól… döbbent csend, kétszáz ember ül egy színházban, egy magyar zenekar koncertjére jöttek, zömmel idôsek, és én nyomom ezt a hülye dupla nyelvû mondatot. Annyira elkezdtem nevetni, hogy meg kellett fordulnom, hogy ne torkolljon az egyébként is necces est botrányba. Viszont a zenekar is csak takargatta a röhögését, a Peti az elhangzott mondatom utolsó szavait motyogta maga elé: dad az elmúlás, dead az elmúlás… nagy kérdôjelekk az arcán, a Karcsi a cintányér mögé bújt, hogy ne lássa senki, a jani beleállította az ütôjét a cintányérba, hogy lekösse a figyelmét valamivel. Olyan pillanat keletkezett, amibôl nehéz visszamászni. A Bana állítólag a pult alá hajolt, mert potyogtak a könnyei. Elkezdtem a dalt, amit rajtam kívül senki sem kezdett el. A robi nem is tudta, hogy ez a dal a halálról szól, ezért fogalma sem volt, hogy melyikrôl beszéltem. Szóval ott álltam kirobbanó nevetést szorongatva a torkomban és énekeltem a “Kint mintha valaki ás”  keringô elsô mondatait. Ekkor a gitárom belsejébôl kiszállt egy légy, és a közönség irányában elhagyott. Minden és mindenki elhagyott.  A Sanyi másnap mesélte a buszban, hogy ez a légy -épp mikor be a kart lépni, hogy ne legyek olyan árva- rászállt a mikrofonjára és nem mozdult, ô meg nem tudta igy kellôen megközelíteni. Végre elkezdett zenélni mindenki. Erre kivittek agy idôs nénit aki a nagy hangerôtôl rosszul lett.
Átvészeltük az elsô fél órát mire nagyjából helyreálltak a dolgok. Nagy tapsot kaptunk a végén, gratuláltak. A koncert után álomba röhögtem magam. A többiek megnézték Elvis házát a sötétben. World class, mondta a koncert után egy memphisi. Lehet, hogy ez a légy volt az, amelyiket Ferihegyen bezártunk a kongásdobozba. Memphist választotta magnak, vagy itt lett elege belôlünk.