Egy estét Kansas City-ben töltöttünk. Kansas után már Texas állam következik. Eddig talán a legrendezettebb város, ahol jártunk. Angolosan egyformára nyírt gyep, hatalmas kertvárosok, virágok mézeskalács házikókkal. Minden háznak van egy terasza üldögélésre, kerítés sehol, viszont embert kertben, vagy járdán, vagy teraszon nem látni. Még kertészt sem. Úgy tûnik, mintha egyszer nagyon megcsináltak volna mindent, aztán befújták valami tartósítószerrel. Idefelé egy nyílegyenes úton jöttünk Lincolnból. Elôzô este buliztunk a Plastic emberekkel, két Lincolni lány is csatlakozott, az egyik nagyon elhagyta magát, mialatt a másik ezoterikus hullahopp karika kurzust tartott a parkolóban. A Plastic People dobosa volt a leghálásabb tanuló. Ötvenes faszi, kopaszodó cseh mikiegér arc, pipaszár lábakkal hatalmas sörpocakkal tekerget éjszaka az aszfalton. Rajta a karika, azon meg misztikus madzagok. Abszurd látvány, cseh misztika.
A lány egyébként bioagrármérnöknek tanul, ami Amerikában kemény dió. Itt nem állítják le a motorokat, nem sajnálják a kajákból az olajat, génkezelt kukorica és szójaültetvények ameddig a szem ellát. Mindenbe jeget tesznek, és amit csak lehet hûtenek. Hûtik az italokat, hûtik a lakásokat , egymást, a rendôr hûti a sofôröket, a kemény törvények a masszát. Mi még ellenállunk.
A koncert itt Kansasban melankólikus lett. Kevesen jöttek, bár a hely jó volt, koncert-kocsma. A Plastic People-el megbeszéltük, hogy most ôk is és mi is változtatunk a repertoáron, ne únjuk meg egymást túl korán. Mi a keringô koncertet játszottuk, ami nagyon jól esett a sok dinamikus után. A Plastic-nek ez a koncert tetszett a legjobban, az öreg szaxis többször táncba indult, de mindig bárpult állította meg. A kis kansasi közönség is élvezte, cédéket vettek, és elnézést kértek a kansasiak nevében, hogy csak ennyien vannak itt. Egy kóreai nô kóreába vinne bennünket...mondta, jelentsen ez bármit is jól hangzik.
Autópálya, 75 mile-ra állított tempomat, Keith Jarrett szól a kocsiban, lábamnál focilabda gurul, kopott fehér farmok mennek el mellettünk Kansas City felé vissza. Úton lenni jó, nem tudni honnan jössz, hová mész, csak sejteni.