kistehéníramerikából

Kalifornia partjainál utazunk San Fancisco felé. Balra az óceán, nagy hullámokkal csapódik a szikláknak, jobbra kopár hegyek. Szép idô van, a nap lemenôben. Az utolsó napokat kaliforniában töltjük. Indianapolisból érkeztünk repülôvel. Ott még esett, ôsz volt, San Diegoban, ahol az elsô koncert volt a nyugati parton, tombol a kaliforniai ôsz, ami 35 fokot jelent. A repülô elég macerás volt, hajnal 5 kor keltünk, elôzô este még Indianapolisban játszottunk a Radio-Radio nevû helyen, de majdnem lekéstük a gépet.  Egy 3 éves kislány eladott nekem egy rajzfilmvideót a repülôn, 15 dollárban maradtunk, de mondta, hogy most nincs nála, San Diegoban majd megkeres az áruval. Kora délután érkeztünk, taxival a tengerpartra mentünk, ott ebédeltünk, és fürödtünk. Iszonyú nagyok a hullámok, egy darabig kilök a pert felé, de a visszaáramló víztömeg besodor. Vigyázni kell barátom. Kizavartak, hogy azon a helyen nem szabad fürödni, ott csak szörfözni lehet. Rágyújtottunk volna, de elzavartak onnan is, ne akrjunk a beach-en dohányozni. A sétányon drogosok, hómleszek melegítették testüket a napon, a vízben szörföztek, a parton deszkáztak, néhány srác két pálmafa közé kötelet feszített, és azon próbálták megállni, iszonyú nagyokat zuhanva a tip-top gyepre. San diegoi hétköznap délutáni idil.
Este koncert. A Plastic People-el, és egy san franciscoi zenekarral a Forrest Day- el játszottunk. Ettünk egy nagyon rossz mexikóit, lenyomtuk a koncertet, és örültünk, a meleg éghajlatnak. Jól esett a fárasztó öt hetes koncertözön után. Másnap Los Angelesbe utaztunk.
Ezt még múlt héten írtam, csak nem fejeztem be, nem volt rá idôm, meg leálltam teljesen. Minden funkcióm nullára redukálódott az utolsó koncert után.